1. Zsámbék

Zsámbék neve már az általános iskolában elhangzik. A magyarországi románkori építészet – nem sok románkori emlékünk van - egyik legjelentősebb temploma található itt. Közel 800 éves alkotás, amely romjaiban is lenyűgöző.

Megismerhetitek a település és a premontrei alapítású templom és monostor történetét, amelynek külön aktualitása, hogy ebben az évben ünnepeljük a premontrei rend megalapításának 900 éves évfordulóját.

Zsámbék történelme igen gazdag. Már a rómaiak idejében fontos szerepe volt a kereskedelemben, hiszen erre vezetett a híres Borostyánút. A török uralom sem múlt el nyomtalanul; erről árulkodik hazánk legnagyobb török kútja, amely városunkban található.

Buda közelsége vonzóvá tette Zsámbékot a nagybirtokosok számára is. Ennek köszönhető, hogy a Zichy család ide építette legnagyobb palotáját, amely ma a Keresztelő Szent János Iskolaközpontnak ad helyet. 

A török dúlás után betelepített svábok szorgalmának és tehetségének köszönhetően Zsámbék a XVIII. sz.-ban virágzásnak indult. Ebből az időből is tudunk mutatni emlékeket, mint pl. a Szent Vendel-domborművel díszített sváb gazdaházat vagy a barokk templomot. És hogy teljessé tegyük zsámbéki sétánkat, a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült Lámpamúzeumban megcsodálhatjuk Borus Ferenc páratlan gyűjteményét.

A túra ára (kb. 3 órás): 3000 Ft/fő              ( gyerekkedvezmény 14 éves korig:         1500 Ft/fő). Az ár tartalmazza az idegenvezetést és a belépőket. 

2. Zsámbék környéke

A Zsámbéki - medence fővárosából kezdjük rövid körutazásunkat. Az ember nem is gondolná, hogy a kis települések, falvak mennyi titkot rejtegetnek. Gondoltátok volna, hogy Zsámbék szomszéd-ságában, Perbálon lakott egy ideig József Attila? Vagy azt, hogy Kossuth Lajosnak a Pesti Hírlap főszerkesztőjeként lakóháza volt Tinnyén?

Apropó, Tinnye! A közelben található az „Üvegtigris” filmforgatási helyszíne az „eredeti” büfékocsival!

A varázslatos tájon, a Gerecse keleti nyúlványainál, rövid utazás után Péliföldszentkereszten találjuk magunkat. A híres búcsújáró hely igazi kuriózum. Külön érdekessége, hogy a II. világháború után elüldözött szalézi rend alig 30 éve, 1992-ben kapta vissza az elkobzott rendházat és a hozzátartozó létesítményeket. Van a rend megala-pítójának, Don Bosco-nak egy szép gondolata, amely a mai világban is útmutató lehet: " Légy vidám és tedd a jót, a verebeket meg hagyd csiripelni!"

A vadonatúj Gerecse Nemzeti Park Látogatóközpontban tájékoztatást kapunk a vidék földrajzi, néprajzi és történelmi tudnivalóiról, majd folytatjuk utunkat Bajnára.

A bűbájos településen, az Árpád - kori templom mögött a Sándor – Metternich- kastély várja rövidesen látogatóit. A felújítás a végéhez közeledik, az Ördöglovas egykori lakóhelye napokon belül látogatható lesz.

Utunkat déli irányba folytatva elérjük Gyermelyt, majd a hozzá tartozó Gyarmatpusztát. Igazi rejtett szépség ez a Gerecsében: tó, fenyves, a Hild József által épített vadászház és a Sándor – Metternich- kápolna, amely Sándor Móric, az Ördöglovas nyugvóhelye. A kápolnán kívüli kriptában temették el kedvenc lovát is.

Gyarmatpusztáról – Gyermely – Szomor útvonalon keresztül visszaérkezünk Zsámbékra.

A túra ára (4 órás): 6000 Ft/fő         (gyerekkedvezmény 14 éves korig:           2500 Ft/fő ). Az ár tartalmazza az idegenvezetést, a buszt és a belépőket.

3. Zsámbék + Zsámbék környéke

Délelőtt: Zsámbék

Ebéd fakultatív: a Szépia Bio & Art Hotel éttermében 3200 Ft helyett 2800 Ft / fő / 3 fogásos menü ( gyerekkedvezmény 50%)

Délután: Zsámbék környéke

Az egész napos (kb.7 órás) túra kedvezményesára: 8000Ft/fő    (gyerekkedvezmény 14 éves korig:      3000 Ft / fő ). Az ár tartalmazza az idegenvezetést, a buszt és a belépőket.

Találkozás időpontja és helye: 

  • A délelőtti, illetve az egész napos program esetében minden szombaton 9.45-kor a Szépia Bio&Art Hotel recepcióján, illetve 10.00-kor a zsámbéki Tourinform Iroda épülete előtt a Szent István téren.
  • A délutáni program esetében minden szombaton 13.45-kor a Szépia Bio&Art Hotel recepcióján.

A túrákra előre bejelentkezés szükséges az alábbi elérhetőségeink valamelyikén:

rozettatours@rozettatours.hu

Tel.: +36 23 919 152; +36 30 290 6670

* Fotó: Schwarz Gyula