Bochniai sóbánya

Ha Lengyelország és sóbánya, akkor biztosan a világörökségként nyilvántartott Wieliczka jut elsőként az eszünkbe. Nem véletlenül. Van azonban egy másik sóbánya Kis-Lengyelországban, amelynek története még régebbre nyúlik vissza és legalább annyira figyelemre méltó, mint a köztudatban jól ismert párja. A BOCHNIAI sóbánya Lengyelország legrégebbi sóbányája, egyúttal Európa legkorábbi sókitermelő vállalata, amely a 13. század közepe óta megszakítás nélkül működik. Különleges mikroklímája miatt a gyógyászatban is fontos szerepet tölt be, emellett kiemelkedő turisztikai látványosság. Több útvonal is a látogatók rendelkezésére áll. A klasszikus multimediális útvonal a bochniai sóbányászat történetét mutatja kronológiai sorrendben, kitermelt aknákat, bányászati munkaeszközöket, és egy földalatti vasútra is felülhetünk, amely a Szent Kinga kápolnán keresztülvezet. Nem lehet kihagyni az attrakciók közül a hosszú bányacsúszdát, amelyen egykor leengedték az anyagokat, és időnként a bányászok ezen csúsztak le egyenesen az állomásukra. Ezt a vidám hagyományt folytatva ma is le lehet csúszni egy speciális párnán a mélybe, amit nem csak a gyerekek tudnak élvezni. 😊 Egykor 16 szinten történt itt a kitermelés, biztonsági okokból mára már csak kilenc maradt meg. Az idegenvezetés alatt megtudhatjuk azt is, hogy a Wieliczka-Bochnia lelőhelyről származó só ásványi anyag tartalma tekintetében a legegészségesebb só egész Európában! Érdemes ellátogatni!

Ajánlatunk:

Krakkó – Auschwitz – Wieliczka 3 nap/2 éj

Krakkó – Auschwitz 2 nap / 1éj

Krakkó – Auschwitz – Wieliczka 4 nap/3 éj